Zola EGYÜTTES erővel segít az árvízkárosultakon

VIVA | 2010. 06. 23.

Június 25-én este a budapesti hajógyári szigeten több előadó, énekes, zenész és zenekar fog össze, hogy együttes erővel segítsenek az árvízkárosultakon. A jótékonysági koncert estéjén számos fellépő mellett Zola, a VIVA műsorvezető-énekesének bandája, a Retro School Band is a húrok közé csap, akik több mint egy órás élő koncerttel szórakoztatják a közönséget.

„A segélykoncert belépőjegyeiből, valamint a fogyasztásból befolyt teljes összeget felajánljuk az árvízkárosultaknak. A zenekar számára igen megtisztelő, hogy segíthet, nemcsak azért mert nemes célt szolgálunk, hanem azért is, mert most először kértek fel minket, hogy jótékonysági rendezvényen játszunk.- mondta Zola, a VIVA.

 Az árvízkárosultak megsegítéséért a VIVA Comet Legjobb Férfi Előadó kategória zenészei és Zola is kampányolnak, akik a Vörösmarty téren zenélve buzdították az embereket a 1749-es szám felhívására.  A VIVA műsorvezetője nem először jótékonykodik életében:

 „Jó pár éve a Newman néven futó zenekarommal koncerteztünk egy a daganatos gyerekeket megsegítő segélyrendezvényen. Tudni, hogy a pénz jó helyre megy és ezzel a tudattal zenélni, nagyon magasztos érzés. Sajnálatos tény, hogy ilyen szomorú helyzetek teremtenek alkalmat arra, hogy az előadók együtt zenéljenek, de ilyenkor még fontosabb az, hogy minél többen látogassanak el egy-egy segélykoncertre, hiszen mint azt tudjuk, minden egyes ember minden egyes belépője egy újabb homokzsák az árvíz ellen. A Retro School Band most is egy nagyon jó hangulatú és dögös számokkal színesített koncertet ígér, aki eljön ad is és kap is!” nyilatkozta Zola, a banda énekese,  ezzel buzdítva mindenkit a részvételre.

 Helyszín és időpont: Budapest, Hajógyári-sziget Sláger terasz, 2010.06.25

 www.vivatv.hu