1112 Budapest, Cseresznye u. 60. | +36 1 326 5380 | info@redlemon.hu
Európa Pont | 2011. 10. 24.
Ingyenes filmklubban vetítik Till Atilla Csicska című kisfilmjét. Kedden este az Európa Pontban ráadásul nemcsak a Cannes-ban elismert alkotást nézhetjük meg, hanem a rendezővel is találkozhatunk: Till Attilával Gyárfás Dorka beszélget.
Október 25-én Till Attila lesz az Európa Pont vendége. A Lumière Filmklubban két nagyszerű alkotást játszanak ezen a napon. Az első Tilla Csicska című kisfilmje lesz, amely a 42. Magyar Filmszemlén elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, Sanghajban pedig a rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díjat kapta. Sőt, Cannes-ban is sikerrel vetítették és jelenleg is öt rangos filmfesztiválon van versenyben. A film után Gyárfás Dorka beszélget a rendezővel, aki az Összeesküvők mellett is szakított időt a közönségtalálkozóra.
„Örömmel fogadtam el a filmklub kurátorának, Bujdosó Borinak a felkérését erre a közönségtalálkozóra. Nagyszerű alkotásokat válogatnak ki és vetítenek le a közönségnek, megtisztelő, hogy a Csicska is köztük lehet.” – árulta el a TV2 népszerű és elfoglalt műsorvezetője.
A Tillával való beszélgetés után a tavalyi év Lux díjas filmje, Feo Aladag: Die Fremde (Az idegen) című alkotása kerül sorra. Az osztrák rendezőnő műve több fesztiválon sikerrel szerepelt már sikerrel, ám Magyarországon mindössze pár alkalommal volt látható. A német film egy 25 éves, török anya megrendítő története, aki kisfiával elhagyja férjét és Isztambult, hogy Berlinben élő szüleihez költözzön, egy jobb élet reményében.
Időpont: 2011. 10. 25. (kedd) 19:00
Helyszín: Budapest II. ker., Lövőház u. 35.
A belépés ingyenes!