1112 Budapest, Cseresznye u. 60. | +36 1 326 5380 | info@redlemon.hu
Class Fm | 2010. 06. 24.
A Class FM Morning Show-jában indult el a Miss Grid Girl 2010, azaz az idei Eni F1 Magyar Nagydíjának „Rajtrács lány” vadászata. A rádió reggeli műsorának triója a nem mindennapi munkára jelentkező hölgyek fényképes önéletrajza alapján választott ki 10 gyönyörű lányt, akik közül a nagy válogatáson 8-an bejutottak a Grid Girl-ök közé, így 2010-ben a rajtrácson ők is tarthatják majd a pilóták mellett a zászlót és táblát.
A legszebbek a Class FM hallgatók! – ezzel a felkiáltással indította Rákóczi Feri a Grid Girl választást, ahol idén a Class FM segített megtalálni a 2010-es Magyar Nagydíj legdögösebb Boxcicáit. Közülük két szerencsés hölgy, Budaházi Nóra és Zeller Zita nyerte el a Miss Grid Girl 2010 címet is, amely azzal jár, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher felett tarthatják a zászlót a rajtrácson.
A zsűri elnöke Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke volt, az ő vezetésével döntött a lányok sorsáról a szakértő csapat, amelyben részt vett többek között az Eni, mint főszponzor, Bende Adrienn, a 2006-os Miss Univerzum, továbbá olyan Forma 1 szakértők mint Wéber Gábor, Zollner Gyula, és persze a két Class FM műsorvezető, Rákóczi Feri és Vadon Jani.
Bár Nóra és Zita egyenes ágon jutott be a válogatásra és nyerték el közösen a Miss Grid Girl 2010 címet, de a többi Class FM felhívásra jelentkező szépség is olyan jól szerepelt, hogy végül 8 fővel erősítik az 53 lányból álló csapatot.
„Bármennyire is közhely, meg kellett állapítanunk, hogy ezek a lányok nemcsak szépek, de okosak is, és valljuk be igen nagy presztízs az, hogy ha valaki Schumacher felett tarthatja majd a zászlót. Nem volt könnyű választani, de azt kívánom, hogy soha nem legyen ennél nehezebb feladatunk.” – árulta el Rákóczi Feri, aki hozzátette, igen büszke a Class FM hallgatóira, maga sem gondolta volna, hogy ilyen sok gyönyörű lány is hallgatja őket reggelenként.