Pokoli Szomszédok - Új animációs sorozat a Comedy Central műsorán

Comedy Central | 2012. 02. 02.

Nincs is rosszabb, mint egy pokoli szomszéd… főleg, ha valóban az alvilágból jött. A Comedy Central legújabb animációs sorozata, a Pokoli Szomszédok egy démoni család hétköznapjait mutatja be, akik a következő kedves céllal jöttek a Földre: megakadályozni, hogy az emberek bezavarhassanak a Pokol nyugodt mederben folyó gonosz mindennapjaiba.

A Pokoli Szomszédok című szatirikus hangvételű amerikai animációs sorozatot 2010 júniusában mutatták be a TBS csatornán. A történet szerint a szellemekből álló Hellman család felköltözik az Alvilágból a texas-i Houstonba, hogy megállítsanak egy akciót, amelynek célja, hogy leássanak a Föld magjába. A család szembesül azzal, milyen az emberek között élni, és rájönnek, hogy mi is tudunk olyan gonoszak lenni, mint a démonok, sőt, a Föld valójában alig különbözik a Pokoltól.

Balthazor Hellman, a család feje, egy kicsit naiv, de nagyon jószívű, túlsúlyos szellem, aki a Pokolból erőszeretettel követte nyomon az emberiséget, méghozzá televízión keresztül, és emiatt korábban komoly konfliktusba került a Sátánnal.  Felesége a csinos Tina, akinek két szenvedélye az alkohol és a pletyka, és van két gyermekük is, Josh és Mandy. A család különleges manó kutyája Pazazu úgy viselkedik, mintha rendes, evilági eb volna, van azonban egy különleges képessége: meg tudja állítani az időt! Szenvedélyesen rajong a popkultúráért, kedvence Lady Gaga és a Jonas Brothers. A család talán legfurcsább tagja a tudathasadásos Vlaartark Mimlark nagybácsi, akit különös vonzódás fűz a macskákhoz, mármint gasztronómiai értelemben.

Szó mi szó, bizarr egy család, de – mint kiderül – a szomszédjaik és a körülöttük élő emberek szintén nem normálisak. A Pokoli Szomszédok külföldön már osztatlan sikert aratott, várhatóan hamarosan a hazai nézők szívébe is belopja magát.

A sorozat trailere beágyazható az alábbi embed kód segítségével:

<embed src="http://media.mtvnservices.com/mgid:hcx:content:comedycentral.hu:2f9e34a3-f6a9-4014-87a4-bcad08336737" width="380" height="320" flashVars="configParams=vl%3Dfr" type="application/x-shockwave-flash" allowFullScreen="true" AllowScriptAccess="false" bgcolor="#000000" wmode="transparent"></embed>

A Comedy Centralról:

A Comedy Central a Viacom portfólióba tartozik az MTV Hungary, a VIVA és a Nickelodeon mellett. A csatorna 2008-ban indult, jelenleg külföldön is óriási népszerűségnek örvendő sorozatokkal, egész estés filmekkel és sajátgyártású tartalmakkal szórakoztatja közönségét.