Lilu és Steiner Kristóf álmait a VIVA váltotta valóra

VIVA | 2010. 08. 13.

Most bárki lehetőséget kaphat arra, hogy Lilu és Steiner Kristóf nyomdokaiba lépjen, és az egykori VIVA műsorvezetőkhöz hasonlóan valóra váltsa álmait. 2010-ben ugyanis ismét VJ-t keres a csatorna. 

Egyikük boldog családanya és az RTL Klub népszerű műsorvezetője, másikuk elismert író, újságíró, szinkrondramaturg és fordító. Lilu és Steiner Kristóf az élet más-más területein váltak sikeressé, ám egy közös bennük: mindketten a VIVA televíziónak köszönhetik karrierjüket. A kezdet azonban nem midig könnyű. Lilu például annak ellenére kapott bizalmat a VIVA-tól, hogy saját elmondása szerint bemutatkozása közelről sem volt tökéletes…

 „Szerintem rém rossz voltam, de láttak bennem valami pluszt, amit lehet alakítani, gyúrni, s ezért a mai napig hálás vagyok az akkori főnökeimnek. Nyugodtan kijelenthetem, mindent a VIVA-nak köszönhetek.” – árulta el a népszerű műsorvezető, aki szerint nagyszerű tanulóéveket töltött a csatornánál. „Sokféle dolgot csináltunk, mindent kipróbálhattunk, amit egy iskolában nem biztos, hogy elsajátíthattunk volna.” – tette hozzá Lilu.

 Steiner Kristóf a mai napig nosztalgiával gondol vissza a zenecsatornánál töltött évekre. „Lélekben a mai napig „vivás” vagyok. Az álmaim váltak valóra, amikor oda kerültem. Előtte számos versmondó- és prózaversenyre jártam, de a VIVA hozta meg az áttörést. Olyan neves művészekkel készíthettem interjút akkor, mint Anette Bening, Oliver Stone vagy Terry Gilliam.” – mondta Kristóf, aki úgy gondolja, ha nincs a VIVA, rengeteg fantasztikus lehetőséget szalasztott volna el. „Nemrég Londonban készítettem anyagot Sarah Jessica Parker-ral, s eszembe jutott, a VIVA nélkül, lehet, nem ülnék ott.”  

 2010-ben bárkinek lehetősége nyílik arra, hogy Liluhoz és Kristófhoz hasonlóan elindulhasson pályafutása, elkezdődött ugyanis a csatorna újabb VJ-castingja. Augusztus 30-tól A nagy vívás című műsorból kiderül, hogy ki lesz az új felfedezett…

 További információ: www.vivatv.hu