Új műsort és titkos társat kap Kovács Áron!

Class Fm | 2010. 06. 08.

A Class FM és a TV2 közkedvelt műsorvezetője új műsorral jelentkezik. Ezentúl péntek és szombat este 8 órától hallhatjuk a Class FM frekvenciáján.

Áron nem egyedül kedvez majd különleges zenei csemegékkel a hallgatóknak, egy titkos társat is kap, Classzandrát, akinek személyazonosságát egyelőre jótékony homály fedi.  

Kovács Áron a zenei világban mindenki által jól ismert figura, hiszen amellett hogy ízig-vérig műsorvezető, az életét mindig is meghatározta a zene. Láthattuk már zenés műsorban, vezetett karaoke-kat, énekelt és énekel musicalben, sőt saját együttesével is járta már az országot. Éppen ezért mostantól egy igazán rá szabott, és a hallgatók igényeit maximálisan szem előtt tartó zeneközpontú műsorral jelentkezik.

A műsort akár zeneshopként is aposztrofálhatnánk, hiszen Áronék az új és régi zenék mellett, mindenféle izgalmas zenei csemegét bemutatnak majd, olyanokat is, amelyek sehol máshol nem hallhatóak.

Mostantól teljesen új műsorral jelentkezem: mondhatjuk, hogy nyitottunk egy virtuális zeneboltot, ahová zenéket lehet hozni, és ahol zenéket lehet megismerni. Egyfajta zenei tőzsdéről van szó, amely az éteren keresztül működik majd. Classandra lesz a mi kis boltunk mindenese, míg én vagyok az üzletvezető. Így együtt követjük majd a változásokat. A műsornak lesz online felülete is, ahová bármit fel lehet tölteni. Úgy vélem, emblematikus műsora lesz ez a rádiónak, hiszen egy nagy zenei fórum, egy közösségi portál lesz, ahol bármilyen zenét játszó zenekarok bemutatkozhatnak. Nagy kihívásként tekintek erre, borzasztóan várom.”