A Big Time Rush beveszi a VIVA-t

VIVA | 2011. 09. 08.

Szeptembertől négy szexi fiú édesíti meg a lányok életét a VIVA-n, a Big Time Rush nevű fiúbanda sikereiről szóló sorozat ugyanis végre Magyarországra is megérkezett! A jóbarátok egyik este még a hokiedzésen ütötték a korongot, másnap pedig már mikrofonnal a kezükben tánclépéseket tanultak, és megalapították a sikercsapatot.

A Backstreet Boys és az N’Sync után kevés fiúcsapat borzolta fel a kedélyeket, a kétezres években a szólóénekesek aratták le a babérokat. A Big Time Rush azonban sikert-sikerre halmozott az elmúlt évben, és visszahozza a romantikus bandák aranykorszakát.

Kendall, James, Carlos és Logan egyik nap még hokiedzések és vizsgák tengerében éli hétköznapi életét, másnap padig már Los Angeles felé repülnek, mint a popzene nagy reménységei. A mesébe illő történet azonban több kihívást rejteget, az ütőket mikrofonra, a csapattársakat stylistokra és a jégcsarnokot koncertarénákra cserélni ugyanis nehezebb, mint gondolták.

A lányok kedvenceinek slágerei bejárták az egész világot, a kezdeti szárnypróbálgatásokról szóló sorozat pedig végre Magyarországra is megérkezett.

Big Time Rush - minden pénteken 13.30-kor a VIVA műsorán.

További információ:

www.vivatv.hu